Talpraállás az alkoholfüggőségből

Nem egyszer hangzott el volt feleségemtől – most páromnak szólítom – te nem ilyen voltál, csodálkozott lábadozásom sutaságán, nem tudott mit kezdeni új mondataimmal, viselkedésemmel. Eltartott egy ideig, amíg fel tudta dolgozni, hogy halálos beteg vagyok, s felépülésemnek velejárója lehet a rettegett visszaesés. Az Al-Anon csoport, – melynek azóta is aktív tagja, egy újabb megalapítója – segít neki.
Néhány hónapja fiam is elindult az A.A.-ban. Most az okoz nekem problémát, hogy eldöntsem, mikor beszélek a fiammal apaként, s mikor alkoholistaként. Szeretem, mint apa a fiát, de azzal a különös szeretettel is, amit A.A.-s társaim iránt érzek.
Szűk egy éve lányom még azt mondta, ők, férjével nem követik el azokat a hibákat, amiket mi, édesanyjával elkövettünk. Ők nem fognak úgy élni, mint mi – mennyire ismerős gondolatok ezek nekem is. Ma már lányom sokat beszélget velünk, kérdez bennünket, s nagyokat hallgat. Lehet, hogy mégis kamatoztat valamit szülei történetéből? Úgy gondolom, hogy a család, az újra egymásra találó család valamennyi tagjának legnagyobb tőkéje, amiből meríthet, az aktív időszak szenvedésének, hibáinak, kudarcainak majd a felépülés időszakának tapasztalatai.
Az eddig megtett út azonban nem egy sikertörténetet csupán. Számos tévedéssel, kudarccal, fájdalommal volt terhes. Visszatekintve rájuk – ma látom, hogy problémáim, kínlódásaim zömét magam okoztam magamnak, bár nem egyszer családtagjaimra mutogattam. S az is világos számomra, hogy konfliktusaim akkor mélyültek el, akkor hagyott el a lelki békém, akkor láttam pillanatnyi helyzetemet kilátástalannak, amikor felülkerekedett bennem alkoholista egóm, a régi énem. Nem volt bennem kellő alázat, türelem – elvitt az önzés, a neheztelés, az önsajnálat. Amikor nem követtem fenntartás nélkül az A.A. ajánlásait, nem dolgoztam a lépéseken. Amikor követeltem a családomtól, hogy értsenek meg, változzanak ők is, bántottam őket, mert még nem dolgoztam fel a saját múltamat, kínzott a bűntudat, vagy hibáztattam őket is. Hónapokba telt, mire valóban megértettem, hogy nem értük, hanem magamért kell józanodnom, a józanodásomért csak én magam vagyok a felelős, az nem függhet mástól, csak a Felsőbb Erőmtől, akit én – a volt ateista – ma már Istennek szólítok.
Megjártam a féltékenység poklát, voltam magányos, pedig a családom körülöttem élt, volt amikor én akartam elköltözni otthonról (nem egyszer el is rohantam a sötét, hideg éjszakába egyedül, s beteges módon a vasút felé).
Először furcsálltam, amit hallottam, hogy nem csak én, az alkoholista beteg, hanem a családom is megbetegedett – különben már korábban, rég elhagytak volna. Csakhogy nem nekem kell türelmetlenül családom felépülését irányítani, még akkor sem, ha próbálom gyakorolni a tizenkét lépéses programot! Én olyan szerencsés alkoholista vagyok, akinek a családja kezdetektől nyitott a felépülés programja felé, minden támogatást megkaptam tőlük.

Klikk, tovább.

Pages: 1 2 3 4