Miklós története

Miklós vagyok, 43 éves.

Két testvérem van. Három éves voltam, mikor városunkba költöztünk. A húgom már itt született. Szüleim szolgálati lakást kaptak az egyik főiskolán, ahol sikerült elhelyezkedniük. Ahol laktunk, a főiskola kihelyezett gyakorló intézménykomplexuma volt. Nagyon jó gyermekkorunk volt. Ez az intézménykomplexum minden olyan adottsággal rendelkezett, amire egy gyermek csak vágyhatott. Ha jól emlékszem vissza, nagyon illemtudó, nyugodt, mosolygós gyerek voltam az óvodában, és az általános iskola alsó tagozatában. A közeli általános iskolában kezdtem el tanulmányaimat. Második általánosra, el kezdtem dadogni, így logopédushoz kellet járnom. Biztos, hogy nem véletlen, hogy dadogni kezdtem. („Én miért dadogtam, a többiek meg miért nem?”) Szerintem már ekkora sok dolgot rosszul élhettem meg a fejlődésem során (születésemtől fogva), amik csak erősödhettek, torzulhattak a további iskolai évek alatt. Persze ezek mellett megmaradtam egy mosolygós kisfiúnak, de a felső tagozatban éreztem legbelül, hogy valami nem oké. Utólag visszagondolva sok mindent éreztem az iskolai évek alatt, csak akkor nem tudtam megfogalmazni. Talán ezeket a  kérdéseket tehetném fel most az általános iskolai évekre. „Miért lettem irigy, féltékeny?” „Miért lettem akaratos, dacos, sértődékeny?” „Miért féltem mindig mindentől?” ”Miért lettem türelmetlen?” „Miért nem volt önbizalmam?” „Miért éreztem magam legbelül magányosnak?” „Miért éreztem magam, mindig kevesebbnek, gyengébbnek?” „Miért akartam mindig a figyelem középpontjába kerülni?”A felső tagozatra szép lassan torzult az önértékelésem. Az önbecsülésem, önbizalmam meg csak egyre gyengült. Nem véletlen, hogy nagyon szorongó kisfiú lett belőlem az általános végére. A lányoknál nem mertem kezdeményezni. A párkapcsolat, és a szexualitás lehetősége nekem megmaradt egy elérhetetlen, misztikus álomnak. Az egész általános iskolai évekre talán az volt a legjellemzőbb, hogy szerettem volna a figyelem középpontjába kerülni, szerettem volna valamiben kiemelkedő, több lenni. Mindig a másét láttam jobbnak, hatásosabbnak, eredményesebbnek (anyagi sikerek, emberi kapcsolatok.)

Amúgy nagyon jó tanuló voltam, és nagyon szerettem sportolni. Először cselgáncsoztam szüleim hatására, de nem bírtam a keménységet, agresszivitást, így hamar abba is hagytam. Ezután elkezdtem kosarazni. Nagyon szerettem edzésekre járni, és tehetségem is volt hozzá.

Sajnos abbahagytam, és elkezdtem teniszezni. Nagyon imponált a teniszezési légkör. Igazi kitüremkedési lehetőségként éltem meg a többiek között. Nagyon vonzott az elites, „misztikus” hangulat. Végre olyasmit tehettem, amire a többiek felfigyeltek. Végre kitűntem valamiben. Sajnos már ezekben az időkben is úgy gondoltam, hogy a pénz, a jólét, az „urizálás”, a külsőség, többé, mássá, kiváltságosabbá tesz engemet.

Nyolcadikra még nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek a jövőre illetőleg magammal. Szüleim hatására jelentkeztem az egyik helyi gimnáziumba. Oroszos tagozatba kerültem. Ez az év olyan volt, mint egy rémálom. Nem találtam a helyem, nem tudtam tanulni. Magányosnak, kevesebbnek, kiszolgáltatottnak éreztem magam ebben az évben. Tovább torzult az önértékelésem, az önbecsülésem, önbizalmam egyre rosszabb lett. Sajnos ebben némely gimnazista tanárom is elég szépen kivette a részét.(Sajnos vannak kételyeim az általános iskolai tanáraimmal is szemben.) De vissza a gimnázium első osztályához. Úgy éltem meg ezt az első évet, mintha csak testileg lettem volna ott. Sajnos év végén kettőből megbuktam (irodalom, matematika). A pótvizsgán nem engedtek át matematikából. Óriási kudarcnak, csalódottságnak éltem meg. Szüleim javaslatára újra elkezdtem az elsőt, ebben a gimnáziumban. Nagyon szuper osztályfőnökhöz kerültem. Kezdtem kiengedni, lazulni. Sajnos továbbra is erősödött bennem a megfelelési vágy, a „vegyetek észre, mert vagyok”, az önbizalom hiánya, a rossz önértékelés, a félelem. Kerestem a „sztárolt” iskolatársaim társaságát. A lányokkal nem tudtam kapcsolatot teremteni. A torz önértékelésemből kifolyólag kialakult nálam a kisebbrendűség, és a felsőbbrendűség érzése.

Klikk, tovább.

Pages: 1 2 3 4