Balázs története

Elindult a vállalkozás és rohadtul terhes volt a másnaposság, ezért lecseréltem az italozást a spanglira. Azelőtt soha nem szívtam, de akkor kitaláltam azt, hogy jó, én nem iszom, hanem elkezdek szívni. Működtek a dolgok. Azt csináltam, hogy napközben dolgoztam, nem volt soha a zsebemben, viszont mikor hazamentem, a pisilés és kézmosás előtt az első az volt, hogy tekertem magamnak. Annyit szívtam, hogy minél jobban ne gondoljak semmire, csak bámuljam a tv-t. Szóval kilőttem magam, amennyire csak tudtam.  Másnap nem voltam másnapos, nem voltam büdös, mikor mentem dolgozni és működtek a dolgok. Egyre több munkánk volt, egyre több pénzünk volt, egyre jobb munkáink voltak, már tudtunk foglalkoztatni is valakit, tehát fejlődött a dolog szépen, lassacskán. Ez kb. 3 évig tartott. 2003 környékén egyszer azt gondoltam, hogy szép nyári nap, a zsebem tele pénzzel, jó előre vannak megrendelések, miért ne legyen még szebb ez a nyári nap? Felhívtam régi ismerőseimet, hogy nincs-e egy kis cuccuk? Nem heroinjuk volt, hanem metadonjuk. Ugyanaz a jó, régi, kellemes érzés, zsibbadás. Viszont féltem, hogy másnap mi fog történni? Megvonásom lesz, nem fogok tudni aludni. Nem tudtam, hogy mi lesz 3-4 év szermentesség után. A  durva az az volt, hogy nem történt semmi! Felébredtem, elmentem dolgozni, másnap sem történt semmi, tudtam aludni. Azt gondoltam, hogy tudom kezelni ezt a kérdést és mivel én annyira ügyes vagyok, jó vagyok, jól mennek a dolgaim, megérdemlem azt, hogy hetente egyszer jól beálljak. Ez így ment is rövid ideig. A heti egyből heti kettő lett, aztán heti három. Ahogy a könyvekben le van írva. Tényleg! Elkezdtem megint hazudozni. Egy darabig vásároltam a metadont, mert azt gondoltam, hogy én nem vagyok függő. Most ez így van, és van rá pénzem, de abba fogom hagyni és nem megyek el az ambulanciára, nem veszek részt a metadon – programban. Aztán beadtam a derekam. Az utolsó 2 évben, bár dolgoztam mellette, folyamatosan metadonoztam. Össze-vissza hazudoztam a környezetemnek. Mennem kellett metadonért, ilyenkor ki kellett találnom, hogy mit hazudjak, hova is megyek. Nem emlékeztem már semmire, nem emlékeztem arra, hogy előző nap egy szekrényre fölraktuk-e az ajtókat vagy nem. Mivel sok pénzem volt, elkezdtem kokainozni is. Gyakorlatilag, amit kerestünk pénzt, azt elkábítószereztem.
Volt bőven kábítószer, a metadont ingyen kaptam, azt gondoltam, ha akarom, ez így mehet életem végéig. Úgy tűnt működtek a dolgok, mégis elkezdtem szétesni.
Egy barátommal csináltuk együtt ezt a vállalkozást, persze én azt hittem, hogy nem látja rajtam, de nyilvánvaló volt, hogy szét vagyok esve, mint az állat. Mentünk valahová autóval – mindenhova autóval jártam, életveszély volt, amit műveltem, mert volt, hogy valahol az út mellett ébredtem, de hogyan kerültem oda, azt nem tudtam. Szóval a barátom ott ült mellettem és arra ébredtem fel, hogy ordít, hogy Balázs, Balázs b. meg mit csinálsz?! Mentünk egy szerpentines úton és hajtottam bele az árokba. Kvázi az ő életét is veszélyeztettem. Na, elég volt – mondta – fejezzük be! Itt a vége. Igaza is volt!
Teljesen használhatatlanná váltam. Persze még ezek után is őt okoltam, hogy milyen hülye és különben is, én mekkora fej vagyok. Egy percet sem dolgoztam utána. Még egy fél évig feküdtem otthon, ettem a metadont, meg Rivotrilt írattam fel magamnak, mert nem volt elég. A lényeg az volt, hogy kiüssem magam, csorogjon a nyálam. Fél év után egy reggel arra ébredtem, hogy az akkori barátnőm ott áll az ágyam mellett és mondja, hogy most már menj el rehabra! Én meg mondtam neki, hogy jó, elmegyek.
Onnantól ezt komolyan is gondoltam. Felhívtam egy barátomat, aki történetesen Kovácsszénáján a rehabon dolgozik, ő is volt szenvedélybeteg, és onnantól rábíztam magam. Amit ő mondott, hogy hova menjek, mit csináljak, csináltam mindent.
Döbbenetes élmény volt nyolc év után újra egy rohadt büdös, összeszart pszichiátrián feküdni. Már nem huszonévesen, hanem 2007-ben 38 évesen. Elkeserítő volt. Valahogy megadtam magamat. Akárhogyan kapálózom, úgy is szarul leszek, úgysem fogok tudni aludni egy jó darabig. Most ez van. Két hétig voltam kórházban, detoxikáción. Utána lementem Kovácsszénájára, ahol összesen 4 hónapot töltöttem, de rengeteget tanultam. Feljöttem az első adaptációs szabadságomra és már nem mentem vissza többet.

Klikk, tovább.

Pages: 1 2 3 4